A pakk második része nagyjából két hét múlva érkezik, rajta nem kisebb nevek remixeivel, mint Eelke Kleijn, K-Bana és a Latenta Project.

Tiesto, a világ elsőszámú dj-je ismét hazánkban lép a pult mögé, hogy megmutassa mindenkinek, hogyan és mit pörgetnek Nyugaton a lemezlovasok, legszívesebben mostanság. A világhírű DJ nem először érkezik kis országunkba, hiszen már többször is tiszteletét tette a magyar közönség előtt.

A rajongók láthatják Nyíregyházán szeptember 11-én és Veszprémben 12-én is. A nyíregyházi buli a Bujtosi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, és különlegessége, hogy minden kötöttségek nélkül, a Tiesto által válogatott deejay-ék játszanak többek között. Tovább növeli majd az élményt, hogy várhatólag nem akármilyen fény-és hangtechnika párosul a remek zenékhez. Veszprémben az Arénában kerül lebonyolításra hasonló körülmények közepette, mely a nyár hivatalos záróbulijának tudható be.

Tiësto karrierjét jelentős mérföldkövek szegélyezik - az első DJ, akinek stadionbéli fellépésére több mint 25000 jegy fogyott el két egymást követő este. Traffic című slágerével nagyot aratott, 23 év után ez volt az első instrumentális szám a toplisták élén szülőhazájában, Hollandiában. Delerium Silence remixe, Sarah MCLachan vokáljával, az első house szám volt, amit nappali adásban sugároztak Észak-Amerikai rádión, (nemzetközi dancefloor himnusz lett, és nyolc hétig szerepelt a brit top 10-es slágerlisták élén). Élőben játszott emberek milliárdjai előtt az Atléták Parádéján, az Athéni Olimpia hivatalos nyitóünnepségén. Eget rengető sikereinek ellenére, Tiësto még mindig két lábbal jár a földön; a zeneszerzést és előadást többre tartja, mint az érte járó jutalmakat.

Sinclar 1987-ben, tizennyolc évesen kezdett el zenélni funk és hiphop lemezeket válogatva. A Christophe Le Friant néven született DJ-producer egy Belmondo-film karakterétől kölcsönözte művésznevét, hogy aztán egy Jane Fonda fitness-kazettáról engedély nélkül vett hangmintát és a Daft Punkos Thomas Bangalter segítségét szintetizálva elkészítse első igazi slágerét, a Gym Tonic-ot.

A most negyven éves Sinclar új lemezével - azon túl, hogy saját rajongótáborát gazdagítja - afféle időutazásra indul, és az elmúlt évtizedek számára (és talán számunkra is) kedves dalaiból mintázgat, válogat, ollóz és értelmez újra. Az alapvetően a felhőtlen szórakozáshoz illeszkedő album dalaiban olyan előadók "dalolnak" együtt a franciával, mint Shabba Ranks, Ron Caroll, Kevin Lyttle, a Sugarhill Gang vagy épp Steve Edwards, akivel már korábban is együtt mászták meg a slágerlistákat, nagynagy egyetértésben.

Az első dal, egyben az album első kislemeze is a Sugarhill Gang tagjaival felvett Lala Song. Ez tulajdonképpen az 1979-ben kislemezként kiadott Rapper's Delight újrája, ami egyrészt a 248-adik a Rolling Stone magazin által 2004-ben összeállított 500-as dallistán (a lap szerkesztői minden idők legjobbjait rendezték sorba a maguk szájíze szerint), másfelől hálás téma feldolgozásokhoz, pláne, ha az eredeti előadó is közreműködik.

A Give Me Some More az 1989-es Kaoma-dalba, a Lambadába pumpál új életet. Körülbelül újabb tíz évet ugorva érkezünk Manu Chao Bongo Bongjának reggae-dancehall feldolgozásához, auto-tune effektekkel ütve Shabba Ranks raggázását. De találkozhatunk még többek között Eddy Grant Electric Avenue-jának vagy akár Bob Dylan Tambourine Manjének töredékes emlékeivel is a lemezen. A könnyed, mozgásra csábító dalok megfelelő hátteret adhatnak nyári diszkózáshoz, vízparti denszhez, ahol a strandlabda a vanília illatú füsttel és a long island ice tea-vel egyenértékű kiegészítő.

A filmet csak nagyon röviden méltatom, hiszen a music.hu elsősorban zenékkel foglalkozik, ám ennél az alkotásnál nem lehet külön választani a képi és audio anyagot. Egy húzós, monoton techno dolgozik a háttérben, miközben buliból buliba, utcáról rehabilitációs központba, onnan a stúdióba, a csaj (Lengyel Rita alakításában) lakásába vándorol DJ Ickarus, a főszereplő, aki egy ronda cucctól totál kiüti magát, s így készülő lemezének megjelenését is rendesen elcseszi. Mi pedig ugyanúgy utazunk vele, de azt hiszem, ez a séta, vagy rohanás inkább a fejünkben történik, mégpedig a képkockák és a zene irányítására. Elképesztő hatással bír a film, egy belül zajló életszakaszt mutat be, ahol a hallucináció nem válik külön a valóságban történő eseményektől. Nincsenek határok, nincsenek akadályok, de úgy is nézhetjük, hogy csak akadályok vannak. Döbbenetes képeket rak elénk a film, gondolok itt arra a jelenetre, mikor a DJ, akiért rajonganak bulizók ezrei, ül a rehab intézet szobájában, és üvölteti a saját készülő albumának egyik számát, miközben táncol rá.

De sokszor csak a fülhallgató van a fülén, s a hely kertjében állva hallgatja zenéjét, melyre tömegek tombolnak esténként. Lehet találni nyilván negatívumokat a filmben, vagy akár az utómunkában, s persze a zenében is, de szerintem ez egy olyan alkotás, mely minden emberre hatással van, aki megnézi. Kire így, kire úgy, de az biztos, hogy nyugodtan ülni a székben, és popcornt majszolgatni közben nem lehet!

A zenéről még annyit, hogy nagyon egyszerű. Ez juthat eszünkbe, főleg, ha csak az OST-t hallgatjuk. Viszont lehet, hogy ez a minimál mégis a nyitja annak, hogy ennyire üt. Egyszerű techno, olykor house-os beütéssel, mégis a monotonitást oldó effektek és váltások magukkal ragadnak, és előidéznek egyfajta feelinget. Gondolkodásra ébresztenek, belevisznek egy izgalmas, új világba. Azt hiszem ez a legnagyobb érdeme ennek a film-zene műnek. Paul Kalkbrenner tehát megérdemli a film elkészülte óta egyre növekvő hírnevét. Nálunk egyébként 2009 tavaszán mutatta be az új hanganyagot a Merlinben. Sajnos nem jutottam el oda, de valószínűleg nem okozott csalódást az odalátogatóknak. Sajnos azonban hazánkban nagyon rétegspecifikumnak számít egy ilyen film, éppúgy, mint a zenéje is.

A Berlin Calling az első félórában tehát valóban partifilm: a nyári fesztiválok felszabadult örömtánca, az éjszakai klubok féktelen tombolása, a hajnalig tartó afterpartikba torkolló mulatozások képezik a bevezést, a zenében és a zenéért való létezést valósítja meg Mathilde és Ickarus közös élete. Ám amikor bejön a képbe a rehab, a film vesz egy kanyart, és innentől kezdve a kábítószer és a függőség elleni küzdelem válik a főszereplővé. Ami persze velejárója az éjszakai legénykedésnek, de arányaiban a Berlin Calling inkább technoalapokra öntött rehab film, és csak kisebb részben a szubkultúrát feltérképező dokumentarista alkotás. Pedig dokumentarista eszközökben nincs hiány: Ickarus, vagyis Paul Kalkbrenner fellépései a filmben mind valósak, az alkotók két kamerával dolgoztak a bulikon, eredeti helyszíneken rögzítették a hangot és a képet egyaránt, igazi hús-vér partiarcok rázzak az öklüket, bólogatnak átszellemülten és ringatóznak önfeledten. Ennek ellenére mégis sablonosnak érzem a dealer ördögi figuráját, aki persze mindig a sorsfordító pillanatokban tűnik fel a kis tasakjaival, vagy amikor Mathilda Ickarus után kutatva minden egyes fülkében szeretkező és drogozó párokra lel.

Rehabfilmnek viszont tisztességes: Ickarus alkotói szabadságnak szeretné tekinteni a kitérőt, de természetesen nem megy ez ilyen egyszerűen, nehéz önként meghoznia azt a döntést, hogy saját akaratából nem kíván tovább drogokkal élni. Itt ismét hiányt érzek a filmben: megemlítik ugyan a zsenialitás és a droghasználat összefüggését, hiszen ez a DJ-t kezelő doktornő kutatási területe, és ezért tünteti ki figyelmével Ickarust, de mégsem megyünk annál mélyebbre, hogy miként fog Ickarus boldogulni egy olyan szcénában, amelynek szerves része a partidrogok használata és a folyamatos, felfokozott pörgés. A film szerint kiválóan, hiszen Ickarus telenyugtatózva, leszedálva hozza létre később agyondicsért főművét, a Berlin Calling-ot, és csak a lemezbemutató parti élő fellépésére próbál megszabadulni az érzékeit bénító lórúgásnyi nyugtatóktól. Itt viszont a film újabb erényei következnek: Ickarus tripjei mindig érzékletesek, mégsem tolakodóak, nem esik szét a film, nem képeznek zárványt ezek a paranoid epizódok. Partikultúra, éjszakai élet, techno szcéna, drogok, rehab -- sok témát érint és dolgoz fel hitelesen és érzékletesen a film, a Berlin Calling számomra mégis inkább az alkotó magányáról szól.

Kezdődik a világ egyik legjobb (és idén nyáron a Balatont is megjárt) zeneszerzőjének észak-amerikai turnéja, ám Moby máris kibővítette azt néhány mexikói és kanadai állomással.

Szeptember 17-én kezdődött Moby észak-amerikai turnéja, amin a zenész legutóbbi albuma, a ’Wait For Me’ dalait mutatja be. Moby a nagy érdeklődésre való tekintettel máris beiktatott néhány plusz helyszínt, így például Texasban, Mexikóban és Kanadában is a közönség elé lép majd. A show egyik legnagyobb érdekessége, hogy az eddigi koncertektől eltérően most plusz két énekes is kíséri majd Mobyt egy hegedűművésszel együtt. A turné ma este kezdődik Baltimore-ban, a további állomások pedig a következők: Washington, Philadelphia, New York, Brooklyn, Boston, Quebec City, Montreal, Toronto, Detroit, Chicago, St. Paul, Kansas City, Houston, Dallas, Mexico City, Guadalajara, Monterrey, San Diego, Los Angeles, San Francisco, Las Vegas, Seattle, Portland, Vancouver, Calgary és Edmonton.

Egy kis múltidéző, hogy egy picit azért visszafelé is tekintsünk néha néha. Én még mostanába is örömmel állok meg eme szám elött, amit szerintem nagy érzéssel készített Paul Van Dyk és egy remek hangot is varázsolt a Let go alá azáltal, hogy Rea Garvey-t választotta a feléneklésre

Az ősz egyik legnagyobb szenzációját az elektronikus zene rajongói számára mindenképpen Carl Cox DVD-je hozta el. Különösen büszkén dagadhat a melle a magyaroknak, hiszen a 24/7 dokumentumfilmnek nem csak a producere magyar (Molnár Béla, a BPM feje), de a film betétdalainak szerzői között is több magyar nevet találunk. Ezek közül is az egyik legszembetűnőbb a Quasaré, mely három szerzeménnyel képviselteti magát a DVD-n! A Quasar pedig Chriss és az ex-draftos Kőteleki Ricsi nagy sikerű, közös projektje

Kezdő felvételnek mindjárt ki is választotta Coxy a Shiningot, melyet a szintén ragyogó magyar művész, Duel egyik felvétele, az Absance követ. A harmadik zene a sorban ismételten egy Quasar nóta, méghozzá a Nectarin eredeti verziója. Az elképesztő magyarországi e-zenei seregszemlét Carl Cox Duel és Gasper nagy slágerével, a Gotta Move Extended verziójával folytatja, ami nem mellesleg éppen Chriss kiadójánál, a Foundation Reocrds-nál látott eredetileg napvilágot. Ez azonban még mindig nem volt elég az öregnek, mert Mavann (azaz Dobrocsi Krisztián) Take Me High című zenéjének Muzzaik-féle átiratát is beillesztette a háttérzenék sorába. Hogy a történet kerek legyen, Coxy beválogatta a sorba a Nectarin egy másik, szintén kiváló magyarországi producer, név szerint Add2Basket által remixelt verzióját is. A Nectarin egyébként a napokban külön EP-n is megjelent a Foundation Records gondozásában. A Trandel név ugyancsak ismerősen csenghet sokaknak, hiszen a páratlan tehetséggel megáldott magyar producer és DJ-duó, Yvel & Tristan újkeletű projektjéről van szó. Az Aspera című felvételük kétféle verzióban is kiválasztásra került (Mihai Popoviciu és Nikola Künich remixelésében). A Chriss-szel szoros barátságban és munkakapcsolatban lévő duó ezen vállalkozása – mondhatni – repülőrajtot vett, hiszen az Aspera először egy Renaissance kiadványon, történetesen a Chriss által mixelt Renaissance Hungary válogatás CD-n jelent meg. Kívánni sem lehetne jobb kezdést egy e-zenei projektnek! Az utolsó magyar vonatkozású trekk a DVD-n egy Karányi szerzemény, és mi más is lenne ez, mint a Judie Jay énekesnő közreműködésével készült sláger, a Libido (Ellaybe-Aido remixben).

Itt jegyeznénk meg, hogy Chriss-szel kapcsolatos további örömhír, hogy a közelmúltban csatlakozott a legendás londoni Fabric csapatához, ezzel pedig végképp bebetonozta magát a nemzetközi porond legjobbjai közé.

Gyanítható, hogy ezek után kivételesen sok megrendelés érkezik majd Magyarországról az új Carl Cox DVD-re… www.carlcox.com

Miután Gayle San több, mint tíz éve elhagyta szingapúri otthonát, senki sem gondolta volna, hogy ekkora karriert fog befutni a zeneiparban. Pályafutásának kezdetén apróbb londoni klubokban játszott és divatshowkon vett részt, majd nem sokára rezidenciát kapott a Limelight klub Reach for the Sky partisorozatán a szigetország fovárosában. Itt Gayle olyan nemzetközileg elismert DJ-kkel játszott együtt, akiktol a szakma csínját bínját alaposan megtanulta. 1999 elején Gayle San úgy döntött, hogy saját kiadót alapít Equator Records néven. ( Honlap )

Kalandosan indult Gayle pályafutása, tehetsége mellett persze előny volt az is, hogy az egyik legszebb női dj. Gayle San, ahogy a sztori kezdődött:
Gayle San karrierje a 80-as évek elején kezdődött, Szingapúrban. Olyan híres zenekarok elott volt bemelegítő DJ, mint a Kool and the Gang, a Commodores vagy épp az Earth, Wind and Fire. Szingapúrt 90-es évek elején hagyta el, ahol senki sem gondolta, hogy ilyen hatalmas sikereket fog elérni a zene világában. Londonban kis eseményeken, divatbemutatókon kezdett dolgozni, majd megkapta a Reach for the Sky rezidensi posztját. Itt világhírü Dj-k mellett léphetett fel, amit ö maga a legjobb fejlödési lehetöségként értékelt.
Tökéletesítette technikai tudását és szélesítette zenei látókörét, és elkezdett kísérletezni a tánczene keményebb oldalával. Olyan kevésbé ismert techno hangzást hozott be az USA-ból és a távol keletről, ami igazi kuriózumnak számított Angliában. Gayle hírneve futótüzként terjedt az európai techno központokban. Havonta egyszer a legendás frankfurti OMEN-ben , amit a techno Mekkájának neveztek. Ezt a világ különbözö pontjairól érkezö felkérések követték, gyakran a vezetö underground klubbokban lépett fel, mint a detroiti Bionic, a Pure Pleasure partik Chicagoban vagy épp a New Yorkban.

Az elmúlt néhány évben Mark Knight-ot a világ elsőszámú producerei között tartják számon, nemcsak termékenysége, hanem minőségi kiadványainak köszönhetően is. Marknak nincsenek mélypontjai, teljesítménye sohasem hullámzik, minden egyes szerzeménye a slágerlisták élén köt ki. Több House Music Awards-on is elneyerte az Év Művésze elismerést, s számos rajongót szerzett magának a house társadalom legkülönfélébb szegletéből. A Deed Dish-től Pete Tongig és Sander Kleinenbergtől Roger Sanchezig szinte minden nagy név azonnal a szívébe zárta a személyét és a lemeztáskájába a zenéjét.  ( Honlap )

Mark a legkeményebben dolgozó DJ a világon (42 országban járt egy év leforgása alatt, és havi 20 fellépést húzott le!). Mark technikai tudása a másik, ami híressé tette. Emellett DJ stílusa tökéletesen tükrözi a produkciókhoz való hozzáállását: ahelyett, hogy leragadt volna egyetlen stílusnál, Mark imádja a változatosságot, variál is, ahogy csak bír, legyen az electro vagy akár tribal, nem számít.A Ministry of Sound rezidencia megszerzése jelentette az igazi áttörést – a hely, ahol remek alkalma volt fejleszteni tudását és kibontakoztatta tehetségét, ráadásul hatalmas rajongótábora még tovább nőtt. 2004-ben aztán útjára indította saját kiadóját, a Toolroom Records-ot. Kezdetben csak a saját szerzeményeit adta ki a címke alatt. Egy év leforgása alatt aztán az Nagy-Britannia legelismertebb kiadói közé került – s még 2004-ben elnyerte a legnagyobb áttörést elérő kiadónak járó díjat a House Music Awards-on, a következő évben pedig az Év Labelének járó pálmát is a Toolroom vitte el. Persze Mark nem ült a babérjain, hanem meglovagolván a Toolroom sikereit, elindította a Toolroom Nights nevű klubestet, mely a tavalyi Amszterdam Dance Eventen debütált. A rendezvény bejárta egész Nagy-Britanniát és Európa számos nagyvárosát. Hamarosan (még 2007 ben) a Toolroom név újabb erősítést kap egy CD válogatás sorozattal...

..melyben a kiadó és a partik hangzásvilágát és egyedi stílusát leginkább képviselő felvételeket gyűjtik majd csokorba időről időre a csapat tagjai.Mark Knight az a DJ és producer, aki folyamatosan adja húzkodja, nyújtja és lökdösi a zenei határvonalakat, s teszi mindezt végtelen szenevdéllyel mind a DJ pult mögött, mind zeneírás közben. Mark tehát jó úton halad affelé, hogy hamarosan az egész világon a legnagyobbak között említsék nevét. Számos neves lemezlovas tekint példaképként Knight-ra, aki minden üres járatban és pihenéssel töltött percet pocsékolásnak érez. A DJ/producer olyan megszállottsággal és a legkeményebb sztahanovistákat megszégyenítõ tempóval veti bele magát a munkába, hogy - szettjei mellett - a mindennapokban is nehéz követni vele az iramot. Legutóbb Észak-amerikai turnéján húzott bele igazán, ahol öt napba mindazt bepréselte, ami másnak két hét alatt sikerül. Kezdte Vegasban, átruccant Denverbe, majd El Pasoba, a következõ napon Miami Space Terracce-án húzott le egy nyolc órás szettet, ahonnan pedig egyenesen Torontoba utazott, ahol a The Guvernment 15. szülinapi partiján gerjesztette a kanadai partiarcokat. Aki kételkedne a Mark überelhetetlen energiájában, annak bizonyítékot is fel tud mutatni a fickó, hiszen kalandos turnéjét egy videó-blogban is megörökítette rajongói részére.